Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium

A nyár eleji lengyelországi kirándulás után, újra külföldi utazásra indultunk. Tíz gimnazista, két tanáruk kíséretében 2022. november 13 és 20 között, egy Erasmus+ program keretében Írországba, Dublinba utazott. Az egy hetes projekt során, délelőttönként, angol nyelvű, tematikus tanfolyamon vettünk részt. Ennek keretében az Európai Unió céljaival, felépítésével, intézményeivel Magyarország és Írország Unión belüli szerepével foglalkoztunk. Látogatást tettünk az Ír Legfelső Bíróságon és egy dublini középiskolában is. Délutánonként pedig az ír főváros nevezetességeivel, az ír kultúra jellegzetességeivel ismerkedtünk. Bejártuk Dublin, már karácsonyi fényekben úszó belvárosát, meglátogattuk Írország legrégebbi egyetemét a Trinity Colleget, az Ír Nemzeti Gallériát, a Nemzeti Múzeumot, Európa legnagyobb közparkját a Phoenix Parkot. Hétvégén pedig, egy egész napos kirándulás keretében, kicsit bepillantást nyertünk az ország természeti szépségeibe is, amikor Howth városkájába utaztunk. Sűrű program után, sok élménnyel tértünk haza. A jövőben, tervezzük, további, külföldi, tematikus, idegennyelvi programok szervezését és megvalósítását az Erasmus+ projekt keretében.