FARAGÓ ILDIKÓ 320x200

Faragó Ildikó

1963-2022

magyar – történelem szakos tanár

Faragó Ildikó 1998 óta, 24 éve dolgozott iskolánkban, talán mondhatjuk, fél életét töltötte itt. Pedagógus pályáját Szegeden, szülővárosában kezdte. Egész életét ez a két hely, Szeged és a Dunakanyar határozta meg, olyannyira szerette mindkettőt, hogy sokáig idegenvezető szakkört is vezetett.

A Rákócziban töltött évei alatt végig osztályfőnök volt, hat osztályt segített tanárként és „pótanyaként” is, egyik osztályát egészen az érettségiig kísérte végig gondoskodásával.

2007-ben szakvizsgázott, innentől a lemaradó tanulók felzárkóztatásában, fejlesztésében is aktív részt vállalt.

Különösen vonzotta a színház, ezzel kapcsolatos programjával szerzett mesterpedagógusi címet: neki köszönjük a sok élvezetes színielőadást, műsort színjátszó-körének előadásában.

Pályafutását és életét is a nyitottság, az önismeret, a pozitív életszemlélet, az aktivitás, a nagy

munkabírás jellemezte. Sosem volt kiégett, mindig voltak ötletei, tervei, vágyai, még nagy

önfegyelemmel viselt betegsége alatt is.

Szomorú szívvel kell elfogadnunk, hogy ezeket már nem valósíthatja meg.

Isten Veled Ildikó (néni), nyugodj békében!

Temetése 2022. szeptember 8-án 15 órakor lesz Szegeden a Belvárosi temetőben (Szeged Fonógyári út)