Fenntarthatósági témahét
2023. április 24-28.
Idén is regisztráltunk és csatlakoztunk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Fenntarthatósági témahéthez. A fenntartható értékek, hulladék és a biodiverzitás védelme voltak a kiemelt területek ebben az évben. A víz világnapja alkalmából tervezett programjainkat, feladatainkat is ehhez a témahéthez kötöttük.
Víz és vizek védelme témában a 9. évfolyamos tanulók látványos, ismeretterjesztő és figyelemfelhívó plakátokat készítettek. Az elkészült munkákból Tóthné Szabó Tímea kiállítást állított össze, ami az első emeleti folyosón napokig látogatható volt. A 12. évfolyamos tanulók, „Fenntarthatóság Magyarországon” címmel készítettek PowerPoint bemutatókat.
Sok- sok érdekes téma került elő, mint a „Hulladékproblémák Magyarországon, Környezeti katasztrófák, Veszélyeztetett állatok” vagy éppen az „Atomreaktorok és vízi erőművek előnyei és hátrányai”.
A kiemelt évfolyamok feladatai mellett kollégáink is csatlakoztak a témahéthez tanóráikon. Beszélgettek az üvegházhatásról, a globális felmelegedésről, magyarul, angolul és németül is. Volt szó védett növényekről a Kő-hegy alatti területeken, papír, műanyag, üveggyártásról és az újrahasznosítás fontosságáról kémia órán, a globalizációról életvitel órán, a környezettudatos magatartásról etika órákon. A kicsik illusztrációt készítettek a témához kapcsolódó dalokhoz.
Úgy látjuk a gyerekek egyre tájékozottabbak ezen a területen, amihez a témahetek és az ehhez kapcsolódó programok is nagyban hozzájárulnak.
Köszönjük minden tanulónak és kollégának az építő közreműködést!
Tóthné Szabó Tímea és Boda Eszter
Kedves Diákok! Tisztelt Szülők!
Mindenkinek gratulálunk a sikeres felvételijéhez!
IDE KATTINTVA LETÖLTHETIK az iskolánk(végleges) felvételi jegyzékét, tagozatonként, a felvételt nyert tanulók oktatási azonosítójával. Minden tagozatunkra a maximálisan felvehető létszámú tanuló került be.
A bejutási ponthatárok
Általános tagozaton: 123,33 pont
Emelt matematika tagozat: 136,22 pont
Emelt angol tagozat: 155,61 pont
A felvételt nyert illetve az elutasított tanulókat emailen is értesítjük 2023. április 28-ig.
A felvételről és az elutasításról szóló határozatokat személyesen, az intézményben, a titkárságon 2023. május 2 - 5. között 8 – 16 óra idősávban tudják átvenni.
Amennyiben a felvételi eljárás során történt olyan szabálytalanság, ami jogszabályba ütközik, az iskola döntése ellen, a kézhez vételtől számított 15 napon belül jogorvoslati lehetőséggel élhetnek a 2011.évi CXC.tv 37.§ szerint.
A jogorvoslati kérelmet illetékmentesen a Váci Tankerületi Központ igazgatójához (2600 Vác Dr. Csányi László körút 45.) címezve, a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Gimnázium igazgatójához kell benyújtani.
Ha szabályos eljárás keretében nem nyert felvételt iskolánkba a tanuló, akkor élhetnek méltányossági kérelem intézményével, amit az Igazgatónőnek lehet benyújtani, az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.
Köszönjük, hogy megtisztelték iskolánkat bizalmukkal!
Molnár Ildikó (igh.)
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
Itt találják iskolánk ideiglenes felvételi rangsorát. >>
Azok a diákok, akik nem jelentek meg a szóbeli meghallgatáson automatikusan elutasításra kerültek.
Bármilyen kérdésük, észrevételük van a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen jelezzék!
Mindenkinek köszönjük, hogy gimnáziumunkat választotta! 🌷
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
Az Általános tagozat és az Emelt angol tagozat ideiglenes listája két-két helyen módosult jogos észrevétel miatt.
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
Kérjük, hogy a tanuló a szóbeli vizsga időpontja előtt 20 perccel hamarabb jelenjen meg az iskolában! Személyazonosság igazolásához szükséges igazolványt hozzon magával!
Kérjük, hogy az emelt angol tagozatra jelentkező diákok a szóbeli felvételire hozzák magukkal a Krétából kinyomtatott félévi bizonyítványukat és az idén használt matematika, angol és magyar füzetüket!
Az emelt matematika tagozatra jelentkező diákok hozzák magukkal az idén használt matematika füzetüket és a Krétából kinyomtatott félévi bizonyítványukat!
MIndenkinek sikeres felvételi kívánunk!
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
A lentebb letölthető táblázatokban találják a szóbeli meghallgatás időpontjait.
Nem kell szóbeliznie azon diákoknak, akik
- emelt angol tagozatra jelentkeztek és B2 komplex nyelvvizsgájuk van angolból,
- illetve emelt matematika tagozatra jelentkeztek és a matematika írásbeli eredményük legalább 35 pontos lett.
Az általános tagozatunkra jelentkezőknek nem tartunk szóbeli felvételit.
2023. március 1-i beosztás letöltése >>
2023. március 2-i beosztás letöltése >>
Bármilyen kérdéssel, észrevétellel forduljanak Molnár Ildikó intézményvezető-helyetteshez emailben: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy telefonon: +36 26-785192 .
Mindenkinek sikeres felvételit kívánunk!
Tisztelettel, Molnár Ildikó (igh.)